1.rész

Sarah Morgan:

A fájdalom egyre erősebb lett. Kezdtem érezni az arcomon  elő bújó sebeket. Aztán minden elsötétült. .....

Reggel :

A pince egyik sarkában tértem magamhoz. Ahogy sejtettem : karmolások nyoma a falon,az ajtón. Hát igen ilyen Samara már csak ilyen ha be van zárva...

Végre kipakoltam mindent. A szobámból a pókok eltűntek . Mivel már nem volt mit csinálnom a lakásból gondoltam elmegyek az erdőbe sétálni. Felvettem egy sötét lila színű hercegnős ruhát. Abban a faluban ahonnan én jövök mindenki ilyen ruhákat visel. Hogy miért ? Mert hagyomány őrzők vagyunk. Mivel a házam az erdő közepén volt elindultam egyenesen . Nem figyeltem pontosan az utat,de azt tudom,hogy egy ideje már sétálok.
Hangokat hallok. Gondoltam megnézem,hogy honnan jön. Egyszer csak meglátok egy fényt közelebb megyek hozzá és az autópályán találom magam.  Gondoltam megyek az autópályán egy kicsit hátha eljutok egy városba. Igazam is volt . Pár perc múlva egy táblát láttam amire ez volt rá írva :Isten hozott... Hogy hol azt nem tudom ,mivel a kosz letakarta a hely nevét. ...

Jó formán körbe jártam az egész várost. És meg kell mondjam még ha tábla nem is volt tiszta , a város egyszerűen gyönyörű. Elmentem egy csapat lány mellett akik szépen lenéztek. Bár nem igazán érdekel. Ha nem tetszik nekik valami rajtam akkor nem lenézni kell hanem megmondani. De mindegy. Egy kicsit még sétáltam egy padot keresve. Amit egy Starbucks  nevű nem tudom mi előtt meg találtam. Gyorsan leültem mivel már nem bírtam gyalogolni. ....

Már legalább 1 órája itt ülök a padon,de még mindig úgy éreztem,hogy nem bírnék járni. És milyen szerencsés vagyok. Pár perc múlva egy kocsi állt meg a pad előtt. Ki szált belőle egy szőke, kék szemű srác. Elég helyes,de engem nem ő érdekelt,hanem a vezető ülésen ülő fiú. Szegényt annyira bámultam,hogy észre vette. Rám kapta a tekintettét. 

Porológus-Szereplők

Sarah:

Megtettem. Nem akartam, de muszáj volt. És most itt vagyok . Egyedül miközben azt várom,hogy oda érjek. Mindenki azt mondta így lesz a legjobb. Hát én nem így érzem. De ezzel nem vagyok egyedül. De nincs más választásom. Bele kell törődnöm. Talán tényleg ez lesz a legjobb. Így talán nem tudok senkinek se ártani. Nem csoda,hogy féltek tőlem. Néha még én is félek magamtól.

Mikor megláttam a házat meglepődtem. Minek nekem ekkora ház ? Elég lenne nekem az is ha csak egy szobás lakásban laknék. Lényeg,hogy legyen pince.
-Minek nekem egy ekkora ház ?-kérdeztem a egyetlen egy barátnőmtől. Ő az egyetlen olyan ember aki nem fél tőlem.
-Nem tudom. Anyukád választotta. -mondta. Hát igen anyámon már meg sem lepődöm. 18 éve várja ez a pillanatot . Nem is értem,hogy miért amikor egy intézetben nőttem fel.
-Hogy én ezen miért nem lepődöm meg.
-Hé . Hiányozni fogsz.-mondta  barátnőm maga felé fordítva.
-Te is nekem.-mondtam könnyes szemmel .Kinéztem az ablakon és láttam,hogy lassan kezdődik.-Asszem nekem most mennem kell.-mondtam mire barátnőm is kinézett az ablakon.
-Igazad van. Gyere gyorsan vigyük be a cuccokat .Aztán én megyek is.
-Oké.-mondtam majd ki szálltunk a kocsiból. Gyorsan bevittük a dobozaimat a házba ami belülről még ijesztőbb volt míg kívülről .
-Hát kész is vagyunk. Nekem most mennem kell,mert 10 perc múlva sötét lesz.
-Igen. Hiányozni fogsz.-mondtam majd ki ki sértem. Majd néztem ahogy elmegy kocsival,majd felnéztem az égre. Majd így szóltam:
-Remélem,most boldog vagy ugyanis mindenkit elvettél tőlem.
Vissza mentem a házba,majd kerestem egy hálószoba szerűséget. Hát meg is találtam asszem :
Megtettem. Nem akartam,de 

De aszt hiszem a pókok le nyúlták tőlem. Nem baj majd holnap vissza veszem. Az órára néztem ami azt mutatta,hogy 3 perc múlva el kell bújnom. Gyorsan vissza rohantam az előszobába elő vettem a szokásos "hálóingemet",le dobtam a ruháimat,majd lerohantam a pincébe. Mire leértem éreztem,hogy kezdek változni. Felkaptam a hálóingemet,majd újra megszólaltam:
-Isten hozott újra az élők között ....


Szereplők :

Sarah Morgan:

Calum Hood  :